Választói névjegyzék

A választói névjegyzék összeállítása minden évben fontos, határidős feladat. A névjegyzék elkészítése pár kattintással végrehajtható az Ariadne programban.

Az Ariadne program az egyházközség választó tagjairól különálló nyilvántartást vezet.

Ennek lényege, hogy az egyháztagok névsorából a feltételeknek eleget tevő gyülekezeti tagokat minden évben egy–egy különálló listába másolja a program.

A listák összeállítását a automatikusan elvégzi a programmal, de lehet egyedileg is lehet módosítani, hozzáadni, kivenni vagy tiltani személyeket.

Az alapfeltételeken kívül megadhatunk saját, a gyülekezeti gyakorlat szerinti feltételeket is: pl.: több jogcímen több évi befizetés, vagy akár egyéb feltételeket (ez a Kerülő státusz).

Lehetőség van korábbi választói névjegyzékből kiindulva is létrehozni az új választói névjegyzéket.

A műveletekről bővebb információ a Felhasználói kézikönyvben található.

A szabályok

A Magyarországi Református Egyház törvénye szerint a gyülekezet teljes jogú tagjai szerepelhetnek a választói névjegyzékben, az alábbi feltételekkel:

  • keresztségben részesült és konfirmált
  • részt vesz a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai közösségben
  • nagykorú
  • anyagilag támogatja a gyülekezetet (legalább évente egyszer egyházfenntartói járulékot fizet)/egyházfenntartói járulék fizetésével hozzájárul az egyház fenntartásához az egyházközségben

(Alkotmánytörvény 28. § (2) bekezdése)

Választói névjegyzékbe kerülés feltétele az Ariadnében

A fenti szabályokat az egyháztag nyilvántartás és a könyvelés alapján tudja a program érvényesíteni.

A program által érvényesített feltételek a legegyszerűbb esetben a következők:

  • aktív egyháztag

    ezzel a státusszal kell, lehet jelölni, hogy mely egyháztagok részesültek a keresztségben és konfirmáltak és részt vesznek a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai közösségben

  • előző évben fizetett egyházfenntartói járulékot

  • vallása református vagy nincs kitöltve (az üres értéket azért fogadja el a program, mert ha a könyvelésben lett felvéve az egyháztag, akkor ott nem tudjuk kitölteni a vallását, csak utólag)

A névjegyzékbe felvehetjük még egy kattintással a befizető egyháztag házastársát és/vagy felnőtt gyerekét is, aVálasztói névjegyzék létrehozása fejezetben leírtak alapján. A Házastárs státuszának aktív egyháztagnak kell lennie és a vallás beállítása református vagy kitöltetlen legyen.

Akkor számít valaki felnőtt gyereknek, ha elmúlt 18 éves a névjegyzékhez vizsgált könyvelési időszakban. Tehát például, ha a 2024. évi választói névjegyzéket készíti, akkor 2023-ban már legalább 18 éves volt. Ha a gyereknek nincs kitöltve a születési éve, akkor nem lesz felvéve a listába, mert a program nem tudja eldönteni, hogy nagykorú-e a gyerek.

Hibalista

A választójegyzék összeállítás kellemetlen hibája, ha valakinek volt megfelelő befizetése, de az egyháztagi adatok hiányossága (vallás/felekezet, aktív státusz) miatt nem kerül be a választói névjegyzékbe.

A részleteket a Hibalista oldalon találja